"Ti mind, ki rohammunkában lelitek kedvetek, kiknek kedves a gyorsaság, az új, az idegen - alig viselhetitek el magatokat immár; szorgalmatok menekülés, mely önfeledést takar. " - A halálnak prédikátorairól c. fejezetből
Olvastam ezt a részt és magamra ismertem: kedves nekem a gyorsaság, az új, az idegen... és furamód az egyik legemlékezetesebb napomban, harmincnapnyi gyaloglás után az Atlanti-óceán partján ültem egy sziklán és hallgattam, ahogy a hullámok verik a partmenti sziklákat. És elmúlt az a feszítés, hogy valahol, valahol máshol kéne lennem, egyáltalán, hogy lennem kéne valahol vagy csinálnom kéne valamit. Pont ez a rohammunka nem feszített akkor.
Szorgalmam menekülés... betalált. Nézem pl. egy napomat a melóhelyen: bemegyek reggel és útjára indul a daráló, belepörgök abba, hogy minél többet, minél jobban, minél gyorsabban szállítsak. Pedig csak papír mind... pedig csak illúzió, azért tekerünk, hogy valakinek, akit nem is ismerek, meglegyenek a számai év végén... kibaszott Monopoly az egész, játékpénzzel és én annyira valósnak hiszem, annyira belefeszülök az egészbe, hogy nap végén hullafáradtan folyok ki a küszöb alatt. Pontosan annyira valódi számomra, mint egy játékfüggő számára a World of Warcraft. Talán azért, mert én magam is pontosan annyira vagyok függő rajta. Rohammunkában dolgozom: a tapasztalatnak az az egyik mellékhatása, hogy rövidebb idő alatt tudom elvégezni ugyanazt a munkát, de valójában ezért a mellékhatásért vesznek fel. Olyan tyúk vagyok, ami gyorsabban tojja a tojást...
A köztudat rohan itt Pesten. Amikor visszaköltöztem Londonból, az volt az egyik legmeghatározóbb érzésem, miközben sétálgattam, hogy mindenki rohan itt. Londonban is rohantak, de itt valami kétségbeesett elvakultság hajtja a rohanást, nem a puszta akarat, hogy időben odaérjenek valahová.
És mindez miért? Hogy ne kelljen időt töltenem magammal. Hogy ne kelljen egymagamban lennem egy olyan helyen, ahol nem tudom elvinni a figyelmem, ezt a makrancos szamarat valamivel. Akármivel. Hogy elfeledjem magam - de nem úgy, hogy beleolvadjak a munkába, a puszta cselekvésbe, hanem inkább úgy, mint a tévé előtt ülve, kikapcsolt aggyal ülő zombi.
